Az átgondolt tervezői paletta
Egy (szolgáltató) vállalkozás életében többször is szükséges megfogalmazni azt, hogy mit vállal, miben tud segítségére lenni a hozzá forduló megbízónak. Először az első lépéseknél, induláskor. Azután ahogy fejlődik a vállalkozás, alakul a szolgáltatás összetettsége, netán specializálódik, vagy bővíti a szolgáltatási kört a megbízások és az igények alapján.
Nos, a Konstruma esetében ez utóbbiról van szó, az igények miatt folyamatosan bővítik a szolgáltatási kínálatukat. Ami azt jelenti, hogy munkájuk minőségét kívánták olyan területen is a megrendelőik, ami eredetileg nem tartozott a tevékenységi körükbe. Az eltelt 35 év alatt tehát, többször is volt „újratervezés”. A Konstruma szolgáltatás ma már minden szakágra kiterjed, ami szükséges a jó projektmegoldáshoz. A megbízót támogatva, tevékenységük a projekt megvalósításában -az alapötlettől a használatbavételig tartó időszakban-, minden területre kiterjed.
A szolgáltatás négy alappillére, a tervezéstől a kivitelezésig -igény esetén azon túl is- tartó folyamat négy nagyobb egységet képező szakasza. A projekttervezést megelőző előkészítő szakaszban, az állapotvizsgálat és minősítés, a településrendezési terv, vagy a telepítési terv elkészítése történik. A generáltervezői szakaszban elkészítik a projekt koncepciótervét és lefolytatják a társadalmi elfogadtatás eljárásait. Elkészítik az engedélyezési terveket, segítik az engedélyezési eljárásokat. Majd elkészítik a kiviteli terveket, támogatják a tendereljárás lefolytatását, a műszaki tartalom meghatározását is. A kivitelezés szakaszában részt vesznek annak irányításában a tervezői művezetés, vagy a műszaki ellenőrzés által és lebonyolítják azt a megrendelő igénye szerint. A folyamat lezárásaként, úgymond az utógondozás szakaszában, elkészítik a megvalósulási és üzemeltetési tervet, részt vesznek a használatbavételi engedély megszerzésében.
Megrendelőik számára mindezek után is, a projekt életciklusának évtizedei alatt, tervezői szervízszolgáltatást is biztosítanak, vagyis visszatérő megrendelőik akár tovább is fejleszthetik épületüket vagy területüket, a meglévő tervek folytatásaként. Mindezt külső szakemberek és vállalkozásaik, a projektszolgáltatás teljesítésére összeállított, dinamikusan együttműködő hálózata képes biztosítani, az előnyök kölcsönös érvényesülése mellett.
A Konstruma Kft teljes szolgáltatási folyamata részlegesen is igénybe vehető, elemekre bontható és egyéni igényekhez szabott támogatást tesz lehetővé. Az iroda ISO szabvány alapján kidolgozott, fenntartott, fejlesztett és alkalmazott vállalatirányítási rendszere, valamint képzett, felkészült, elkötelezett és tapasztalattal rendelkező munkatársai, képesek teljesíteni megrendelőik komplex, vagy részleges megbízásait is.
BoSzi