Indulás az alapoktól
A Konstruma Kft működésének elmúlt 35 éve kapcsán megkezdett összegzés nagy vállalásnak tűnik, hiszen ennyi idő alatt készült itt több fejlesztési terv, településfejlesztési koncepció és sok-sok, nagyon különböző típusú és stílusú épület terve is. Több mint 1500 terv! Az összegzés mégis több lett, mint pusztán felsorolás, vagy történetek felidézése. Látványos életút rajzolódott ki, amelynek mentén helye van a mesternek, az otthonról hozott életszemléletnek, a tanult ismereteknek és az összefüggések vizsgálatának éppúgy, mint az alapelveknek, az alkotás örömének, vagy a jövő alakítása iránt érzett felelősségnek. És mindez egy bátor lépéssel kezdődött…
Oláh Mihály Zoltán egyetemi évei után az Országos Műemléki Felügyelőség Építészeti osztályán kezdte a szakma gyakorlását, ahol rajzkészségével, szorgalmával, sajátos látásmódjával és megoldási javaslataival vonta magára az idősebb és tapasztalt munkatársak figyelmét. Rövidesen önálló tervezési feladatokat kapott, majd műteremvezető lett. Ez a megszerzett gyakorlat hozzájárult az 1989-es cégalapításhoz, ahol társai az akkor még alig ismert cégvezetői és az ezzel járó jogi- és számviteli feladatokat is rá bízták. Építészmérnöki diplomával, tervezői- és kivitelezői szakmai tapasztalattal, friss szemlélettel, tettvággyal, de vállalkozási ismeretek és infrastruktúra nélkül indult tehát a Konstruma. A szorgalmas és precíz munka egyre több megrendelőt és feladatot eredményezett, ezért a gondos cégvezetést és a folyamatos fejlődést célzó módszereket (és azok korrekcióját is), működés közben kellett tesztelni.
Eközben az 1992-ben készült budaörsi településfejlesztési koncepcióban adott választ az iroda arra a kérdésre, hogyan lehet egy lakóterület változását befolyásolni azáltal, hogy földrajzi adottságait jól használva -az egyes funkciókat befogadó épületeinek, területi egységeinek jól átgondolt telepítése által-, olyan folyamatokat ösztönözzön, ami a település fejlődését elősegíti és felgyorsítja. A következő meghatározó felkérés a turisztikai és műemléki szempontból is fontos épület, a Várkert Kioszk átépítésére érkezett. A megbízó külföldi ingatlanfejlesztő, vendéglátásra alkalmas teret kívánt létrehozni az Ybl Miklós tervezte és évtizedek óta funkció nélküli, de emblematikus helyen álló szivattyú házból. A helyszín- és az épület adottságai, a műemlékvédelmi ismeretek és az építész friss szemlélete is szükségeltetett a ma is látható végeredményhez, amely úgy elégíti ki igényeket és az elvárásokat, hogy az környezetébe is kiválóan illeszkedik. (Tulajdonosváltáskor ismét a Konstrumát keresték fel újabb igényekkel, amit sikeresen meg is oldottak) Az ezt követő években az iroda tervezett lakóépületeket, ipari létesítményeket, templomot és urnatemetőt, műemléki felújítást, sport- és logisztikai központokat, kereskedelmi létesítményeket, cégközpontokat, felekezettől függetlenül együttműködött egyházi létesítmények korszerűsítésében és részt vett állami projektekben is. Felsorolni is nehéz lenne mindent tervtípust, de mindez együttműködés, pontos irányítási rendszer nélkül nem működhetett volna. A kezdetektől alkalmazott saját fejlesztésű rendszert foglalta keretbe 2003-ban az ISO szabvány szerinti vállalatirányítás, majd az Archicad Team work alkalmazása (tervkészítés hálózatban) és a hálózatépítés külső szolgáltatókkal.
Eközben változott körülöttünk a világ: rendszerváltás, privatizáció, gazdasági átalakulás, a Szovjetunió megszűnése, külföldi vállalatok megjelenése a hazai piacon, belépés az Európai Unióba, Covid, háborúk, belföldi feszültségek, ingatlanpiaci válság, hogy csak a jelentősebbeket emeljük ki. Mindeközben a Konstruma zavartalanul működött, kollégák jöttek is mentek is, majd néhányan visszajöttek, vagy alvállalkozókká váltak és minden évben sok-sok évvégi üdvözlet és jókívánság tarkította az irodát.
Ma már az ügyviteli teendőkre felkért fiatal kollégák szervezik a vállalkozás hétköznapjait, de a tulajdonos-építész Dr. Oláh Mihály Zoltán irányít, van asztala az irodában és ceruza, meg színes filctoll az öltönye zsebében. Hiszen munkatársaival együtt ma is, megoldást tervez a számára oly fontos szükséges és elégséges elvét szem előtt tartva.
BoSzi